GY.I.K.
Mikor indulnak a tanfolyamok?
Általában a tanév elején (szeptember-október) kezdődnek a tanfolyamok, illetve a második félév elején, február-márciusban, a jelentkezők száma szerint. A tervezett tanfolyamok adatait (szakma, időbeosztás, árak stb.) az Árjegyzék és a tanfolyami tájékoztató (Tanfolyamok menüpont) tartalmazza.
A képzésekre folyamatosan lehet jelentkezni. Kellő számú jelentkező esetén a tanfolyamokat az év bármely szakában indítjuk.
Milyen időpontokban vannak a foglalkozások?
-
Esti tanfolyamok: általában hetente 2 alkalommal 4 tanóra, 17 órától.
-
Délutáni tanfolyamok: hétköznap 14-21 vagy 15-20 óráig
-
Hétvégi tanfolyamok: pénteken 14-21 óra vagy szombaton 9-16 óra között, az egyéni felkészülést segítő konzultáció, 6-8 tanórában.
-
Nyelvtanfolyamok: napközben vagy este, heti 2 vagy 3 alkalommal 2-3 tanóra, vagy szombaton 1 x 4 tanóra.
-
A Munkaügyi Központ támogatásával naponta 4-6 tanórában folynak a tanfolyamok.
-
A Külgazdasági Szakközépiskolában nappali, esti és levelező tagozaton folyik az oktatás.
Hol tartják a foglalkozásokat?
Az oktatás a saját tantermeinkben, a KOTK épületében (a Bp., VII. Szövetség utca 37-ben) folyik. Cégek, intézmények felkérésére kihelyezett tanfolyamokat is szervezünk.
Mit tartalmaz a képzési díj?
A képzési díj tartalmazza a beiratkozási díjat - ez 12000 forint, amit a tanfolyami díjba beszámítunk, és az oktatás díját. Nem tartalmazza a jegyzetek árát, a modulzáró vizsgák és a szakmai vizsga díját. A díjat egy összegben vagy részletekben fizethetik be. A képzési díjakat az aktuális árjegyzékünk tartalmazza.
Mi történik, ha visszalépek, vagy nem indul el a tanfolyam?
A tanfolyam kezdete előtt visszalépőknek - a beiratkozási díj levonásával - visszafizetjük a befizetett képzési díjat.
A tanfolyam megkezdése után a rajta kívülálló ok (pl. baleset, betegség) miatt kimaradó hallgatót a befizetett díj időarányos része illeti meg, ha írásban kéri, és a megfelelő igazolásokat csatolja.
Ha egy tanfolyam elmarad, pl. csekély számú jelentkezés miatt, akkor a befizetett teljes összeget visszatérítjük.
Milyen kedvezményeket lehet igénybevenni?
A KáVé Klub tagjai (a KOTK volt hallgatói) a KáVé klub menüpontban felsorolt kedvezményeket vehetik igénybe.
-
Kisgyermekes szülők (gyed-en, gyes-en, ápolási díjon lévők) a szakmai tanfolyamok képzési díjából 20%, a nyelvtanfolyamok díjából 10% kedvezményt kaphatnak.
- Pályakezdő diplomások, valamint egyetemi, főiskolai hallgatók mind a szakmai, mind a nyelvtanfolyamok díjából 10% kedvezményt kaphatnak.
- 10 000 Ft kedvezményt kap képzési díjából az a jelentkező, aki hoz még egy jelentkezőt. Többszörösen is igénybevehető.
-
HVG, valamint NET VIP klubkártyával rendelkezők 5%, MKSZ és VOSZ tagvállalatok alkalmazottai és családtagjai 10% kedvezményt kapnak a képzési díjból és a tankönyvek árából.A kedvezmények magánszemélyekre vonatkoznak és nem vonhatók össze.
TOVÁBBI KEDVEZMÉNYEK
Szakképzési hozzájárulásból elszámolható-e a képzés?
Igen. A KOTK akkreditált felnőttképző intézmény (lajstromszáma: Al-0001), így képzéseink a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatók. A 15/2009. (VII. 24.) sz. SZMM rendelet szerint a költségek 60, 70, vagy 80%-a finanszírozható a szakképzési hozzájárulásból.
Hogyan lehet jelentkezni a képzésekre?
A jelentkezés módja:
- online jelentkezés szakmai tanfolyamra
- letölthető jelentkezési lapokkal
- vagy személyesen az ügyfélszolgálaton.
Mikor lehet jelentkezni?
Az ügyfélszolgálat hétfőtől csütörtökig 8-16.30, pénteken 8-14 óráig áll az érdeklődők és a képzésben résztvevők rendelkezésére. (Budapest VII., Szövetség utca 37. Telefon: 344-5212.) Kéréseit, kérdéseit e-mailben is elküldheti.
Mikor kell befizetni a tafolyami díjat?
Milyen dokumentumokat kell csatolni a jelentkezési laphoz?
Ha a képzési költségeket a munkáltató viseli, szükséges a Nyilatkozat költségviselésről című dokumentum csatolása is.
A nyomtatványok az ügyfélszolgálaton vagy az Interneten állnak rendelkezésre (Budapest VII., Szövetség utca 37., telefon: 344-5202). Kérésre a szükséges nyomtatványt vagy postautalványt elküldjük.
Milyen felnőttképzési szolgáltatásokat lehet igénybevenni?
A képzéshez kapcsolódó szolgáltatások
- előzetes tudásszintmérés (nyelvi képzés esetén ingyenes),
- álláskeresési technikák oktatása, elhelyezkedési tanácsadás.
A szolgáltatások célja az, hogy segítse a hallgatókat bekapcsolódni a képzésbe, felkészítse őket a sikeres szereplésre a munkaerőpiacon.
A nálunk végzők díjmentesen igénybe vehetik elhelyezkedési tanácsadási (munkahely-közvetítő) szolgálatunkat.
Hol lehet beszerezni a képzéshez szükséges könyveket?
Hol tehetik le a vizsgákat a KOTK hallgatói?
A KOTK az általa szervezett képzéseknél saját vizsgaszervezési joggal rendelkezik.
Szakmai tanfolyamaink résztvevőit a szakképzési törvény (1993. évi LXXVI. tv.) által előírt módon, az Országos képzési jegyzék (OKJ) szerinti szakképesítések megszerzésére készítjük fel. A szaktanfolyamok a KOTK által szervezett szakmai vizsgával zárulnak.
A vizsgára jelentkezés feltétele a sikeres modulzáró vizsgák igazolása. Más képzőintézménynél szerzett modulzáró vizsgát is elfogadunk.
A sikeresen vizsgázók államilag elismert szakképesítést igazoló - OKJ-s - bizonyítványt kapnak. Europass igényelhető a vizsgaközpontban (vk@kotk.hu)
Milyen nyelvvizsgákat lehet a KOTK-ban letenni?
Angol és német kereskedelmi szaknyelvből a KITEX vizsgarendszer szerint alap- közép- és felsőfokú, egynyelvű vizsgát tehetnek a jelentkezők.
Hogyan kell jelentkezni a vizsgákra?
ORIGO nyelvvizsgára a jelentkezési lappal és a vizsgadíj befizetését igazoló bizonylattal , KITEX szakmai nyelvvizsgára csak on-line a http://www.kit.hu/ honlapon lehet jelentkezni.
Lehet-e felmentést kérni az óralátogatás vagy a vizsgakötelezettség alól?
A szakmai vizsga részeinek ismételt teljesítése alóli vizsgafelmentés iránti kérelmet a vizsgára való jelentkezéskor írásban kell benyújtani a vizsgaszervezőnek (a KOTK rendelkezik vizsgaszervezési jogosultsággal). A vizsgafelmentés tárgyában a szakmai vizsgabizottság dönt. A vizsgabizottság a döntését - a vizsga letételét igazoló okirat és a vizsgázó kérelméhez csatolt dokumentumok figyelembevételével - hozza meg a vizsga megkezdése előtt két héttel.
Beszámítják-e valahol az itt szerzett tudást?
A korábban megszerzett vizsga, vagy annak moduljai beszámíthatók további képzésekbe, vagy vizsgákba. A korábban szerzett tudás, vagy szakképesítés előzetes tudásmérés alapján számítható be a képzésbe.
A ráépülő szakképesítéseknél belépési feltételként a korábban szerzett "régi" OKJ-s szakképesítések is beszámíthatók. Az OKJ-s szakképesítéssel rendelkezők számára egyes felsőoktatási intézmények felvételi kedvezményt (többletpontokat) adnak. (Ld. a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban.)
Milyen állami támogatási lehetőségeket lehet igénybevenni a KOTK-ban?
A Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatást elősegítő képzéshez és munkanélküliek képzéséhez nyújt támogatást, akkreditált felnőttképző intézményben tanulóknak.
A foglalkoztató is támogathatja saját munkavállalójának képzését, a szakképzési hozzájárulási kötelezettsége terhére, a 2003. évi LXXXVI. törvény szerint.
Kedves Érdeklődő!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, melyben időről időre tájékoztatjuk képzéseinkről!
FeliratkozásOKJ tanfolyamok, felnőttképzés
Ügyfélszolgálat
8 és 17 óra,
pénteken 8 és 14 óra között.
Keresés:











