KáVé Klub

KáVé Klub

KOTK Véndiákok Klubja

 

Kedves volt Hallgatónk!

Több mint 50 év telt el azóta, hogy a KOTK elődje megkezdte a külkereskedelmi szakemberek képzését, továbbképzését. Ez alatt az idő alatt több százezer hallgató végzett nálunk, az ország bármely részében, a legkülönfélébb helyen, helyzetben találkozhatunk velük.

Szeretnénk most megteremteni annak lehetőségét, hogy a végzett hallgatók kapcsolatot tarthassanak egymással és iskolánkkal, mert úgy gondoljuk, hogy ebből a kapcsolatból olyan szakmai és baráti közösségek alakulhatnak ki, amelyek minden tagnak hasznára válhatnak.

Bizonyára ismerik az egyetemeken már Magyarországon is elterjedt öregdiák- (alumni) programokat. Ezekhez hasonlóan fog működni a Kotk Véndiákok Klubja, a KáVé Klub, amelyhez minden hallgatónk – beleértve a Külgazdasági Szakközépiskola diákjait is – csatlakozhat. Volt diákjaink kapcsolatba léphetnek egymással és a KOTK-val, nyomon követhetik fejlődésünket, oktatási kínálatunk alakulását. A fontosabb eseményekről hírlevelünkből tájékozódhatnak.

A hallgatói törzskártya a volt hallgatóinknak szóló kedvezmények igénybevételére szolgál.

A klubtagság díjmentes, a szolgáltatások nagy része szintén. A belépés a hallgatóknak szóló adatlap kitöltésével és visszaküldésével lehetséges.

Ezúton tisztelettel meghívjuk a klub tagjainak sorába.

Kérjük, küldje vissza adatlapját. Szívesen fogadnánk, ha volt KOTK-s ismerőseinek is figyelmébe ajánlaná ezt a lehetőséget.

Tisztelettel

A KOTK vezetősége

« vissza a főoldalra

Szöveg mérete: + -
Online jelentkezés tanfolyamainkra

Keresés:

Hírlevél

KOTK Vizsgaközpont
KOTK Könyvesbolt
KOTK Külgazdasági Szakközépiskola
Üdülési Csekk elfogadóhely

Ügyfélszolgálat

Hétfőtől csütörtökig 
8 és 17 óra,
pénteken 8 és 14 óra között.
Telefon: 344-5202
             344-5191

OKJ Suli
BabaMamaTudakozó Klub Kártya elfogadóhely